2012. április 9., hétfő

A szerepcserés játékokkal az a baj, hogy saját kieső időddel soha többé nem tudsz elszámolni. Mert jöhet valaki, aki majd rád kiabálja: „Gyilkoltam helyetted,” és gyilkosságért gyilkosságot vár. A játszmából csak akkor tudsz kiszállni, ha te is ölsz. A késedelmi kamatot emberéletekben mérik

2012. január 26., csütörtök

LEKTORI VÉLEMÉNY

Mellékelten küldöm könyvének javított, lektorált szövegét és a jóváhagyási nyomtatványt.
Kérjük, szíveskedjen a szöveget pontosan ellenőrizni és végül a további feldolgozáshoz jóváhagyását megadni!


Illetve remélem nem veszi rossz néven, ha megosztom lektorunk véleményét művével kapcsolatban.


"Véleményem szerint ez egy fergetegesen megírt regény. Az utóbbi időben nem is tudom, mikor olvastam utoljára ilyen szórakoztató, izgalmas és minden szempontból kielégítő műalkotást.
Minden a helyén van benne, intellektuálisan izgalmas, fordulatos, hihetetlenül jó kapcsolódási pontok, előre- és visszautalások a cselekményszálon, pontos és következetes, ezáltal pedig hiteles lélektani ábrázolás, ezen felül pedig még a sajátos humor és az egyéni stílus felejthetetlen élménnyé tették számomra.
A Szerzőnek őszintén gratulálok a regényéhez, és remélem, ugyanolyan nagy sikere lesz széles körben, mint amilyen nálam volt, egyénileg."

2011. február 28., hétfő

ALÁÍRT KIADÓI SZERZŐDÉSEM VAN!

Ezt most világgá kürtölöm: Naszóval, aki már most karácsonyi ajándékban gondolkodik - sajna, odébb van, tudom jól! - és 4130 Ft-ot nem sajnál egy lúdbőröztető krimiért, annak
figyelmébe ajánlom a "Gyilkoltam helyetted" c. (ál)szerény próbálkozásomat...
A gyilkosról annyit, hogy nem garantáltan, de szerintem képtelenség rájönni, ki a fene lehet...
(Ezügyben ha lehet fokozni, még pofátlanabb leszek a második könyvemben, minek címe: "Illúzió az alibi" . Ebben újfent egy posztkommunizmusból kitántorgó valaki, aki ezúttal ex-ügyvéd, szegődik el Angliába egy visszavonult paparazzo inasául...
De a stílus töretlen:
Kriminek mélyen brit.
Regénynek mélyen magyar.)
A könyvem megvétele mellesleg a VEDD A MAGYAR-t mozgalomba is bőven beleférne.

2010. november 27., szombat

A helyzet végképp kilátástalan, de nem reménytelen


Hát komolyan mondom, inkább írnék még öt regényt, mint hogy házaljak a könyvemmel. Egyfelől némiképp megalázó, hogy kuncsorogjon-kilincseljen az ember. Még ha többnyire e-mail-lel is. Főleg az én koromban. Másfelől, amikor szakértők beavattak a könyvkiadás kulisszatitkaiba, nos, az igazat megvallva az a sanda gyanúm, ami mindig is megvolt, teljesen beigazolódni látszik: iszonyatos mennyiségű túlkínálat van a krimi-piacon,  és ha megnézzük egy könyv fogyasztói árának struktúráját, elképesztő arányokat vagy aránytalanságokat látunk.

Egyfelől azért hajtanak el a kiadók tehát, mert eleve nem mernek anyagi kockázatot vállalni, vagy egyenesen a magánkiadást várják el tőlem, és az még a szerencsésebbik eset, ha egyáltalán hajlandók megosztani az üzleti kockázatot.

A következő kiadói típusokkal volt szerencsém találkozni:
a.) a „celebkiadó”, aki csak biztos befutókkal foglalkozik. Tehát, ha nem vagy híres, de legalábbis hírhedt, akkor szóba sem állnak veled. Jellemzően bőszen kiírják a honlapjukra: kéziratokat nem fogadunk. Iszonyatos mennyiségű pénzük van marketingre.
b.) a „tutti-kiadó”, aki csak külföldön már bevált sikereket hajlandó kiadni, tehát ők sem fognak befogadni „alulról jövő kezdeményezéseket”. Elvileg ők sem tudnak megbukni.
c.) az „unfair módon indokló” kiadó, aki bele sem néz a kéziratodba, de ha még tetszene is neki a dolog, valamilyen ürüggyel például azért hajt el, mert a saját befutóinak nem akar belső konkurenciát.
d.) a „rejtőzködő kiadó”: nincs honlapja, elérhetősége, semmi. Hagyják őket békében…
e.) a  kizárólag „saját művekre specializálódott kiadó”. Nehogymá’ a versenytársaknak teret engedjünk…
f.) a „fair módon indokló” kiadó, aki visszakézből közli, hogy egyszerűen nem meri bevállalni az ügyedet, még ha nem is pont ezekkel a szavakkal. Egyikük képviselője telefonon megmondta a frankót: a versenytársak a dömpinggel egyszerűen elcseszték a piacot, egyébként saját minőségi kiadványaik bontatlan csomagokban érkeznek vissza a boltokból. Namármost diplomás értelmiségiek sem olvasnak, úgyhogy a vidióták krimiügyben általában az ilyen-olyan ötvenperces helyszínelős sorozatokon elégülnek ki. Úgyhogy reklámfelületért cserébe szedjek össze szponzoroktól úgy 700 e forintot, és akkor 1000-1500 példányt meg lehetne célozni puhafedelesből. Őszinte volt. Baromira díjaztam. Valamennyire össze is haverkodtunk. Az ötletet nem is vetettem el, de… nem akarok lekötelezettje lenni senkinek. Épp eleget tapasztaltam a gazdasági szféra mindenható üzletembereitől; csaknem mindegyikük Nérónak képzelte magát egy mérlegbevallást követően.
g.)  a „körülményeskedő kiadó”, akit első körben a szinopszis érdekelne. Ezügyben kínomban már-már röhögőgörcsöt kaptam, mert a Monty Python-féle „Nemzetközi Proust-összefoglaló verseny” mintájára két oldalon kellett előadnom, ki kicsoda,  hol és kit és hogyan, milyen körülmények között öldököl meg, és miért, és már úgy éreztem, ezzel az erővel egy mexikói szappanopera rezüméjét is kidolgoztathatták volna velem. A tömörítés egyfelől odavezet, hogy az egész cselekmény szükségképpen hézagos lesz, amikor meg kicsit elidőznék valamin, akkor meg akkora kolosszális marhaságnak tűnik mindaz, amit leírtam, hogy elképedek… Második hete írom a másfeledik oldalt. Közben meg húzogatom ki a feleslegesnek vélt szavakat, mint Michelle Morgan a postán a táviratszövegből abban a bizonyos Vágyakozás c. filmben. Majd ha tetszik nekik, amit kiizzadtam, hát hajlandóak lesznek a papíralapú verzió elolvasására és két hónapon belüli visszajelzésre. „Ooooh, yeah” – mondaná erre a nagy Louis, mint a „Wonderful World” végén.
h.) van „a szolgáltató kiadó”, aki egyszerűen rádbízza, mit akarsz. Többféle lehetőséggel kínál meg és korrekt módon. Először is aszongya: „Na, öcsi, döntsd már el végre, mit akarsz!” Ha a legóvatosabb duhaj vagy, akkor a POD („print-on-demand”)-módszer-t választod: a könyv nyomdai előkészületeit neked kell előfinanszíroznod, esetemben cca 150 e Ft. És úgy marketingelsz, ahogy akarsz, ugyanis minden internetes megrendelőnek egyenként gyártják le az előre kifizetett egy vagy több darab példányt. Nincs kiadói rizikó, nincs remittenda, és az összes haszon a tiéd! Hahaha… Esetleg megtérül a befektetésem. De ez se semmi! Lehet persze mást igényelni, akár azt is, hogy a kiadó full-finanszírozza a kiadást, ezesetben viszont a nyakadba hullik az alulértékesítés összes ódiuma: 40-70%-os visszavásárlási kötelezettséggel! HOPPÁ! És mindezt megelőzi még egy olyan kérdőív, amelynek állítólagos célja, hogy elsősorban a könyvhöz való viszonyulásodat feltérképezze, miközben felér egy pszicho-teszttel keresztezett vagyonbevallással… Ugyanakkor még hálás is lehetek nekik: kiderül ugyanis, hogy ők nem nyúlják le első körben például a megfilmesítés jogát…
i.) Végül van „a gyanúsan szerzőbarát kiadó”. (Merthogy Virág elvtárs óta tudjuk: +az a gyanús, ami nem gyanús.”) Küldjünk kéziratot, várják tárt karokkal! És elkezdesz rettegni attól, hogy milyen „semmiségeket” kell majd mindezért „ellenszolgáltatnod?”

Úgyhogy elgondolkodtam, miért is nincsenek magyar szerzőknek magyar irodalmi ügynökei? Miért csak külföldiekkel foglalkoznak a magyar ügynökök? Talán mert a nyelvi elszigeteltség okán nem éri meg magyarokkal foglalkozniuk?

Bármilyen udvarias ugyanis az elutasítás, a hasbarúgás szintjén éli meg az ember. Ettől egy ügynök legalább megkímélhetne és még fizetnénk is neki…

Nem állom meg az újbóli kipletykálást, volt, aki csak „leendő Nobel-díjasok kéziratára vevő”:

Tisztelt Kiadó!

Szeretném figyelmükbe ajánlani a mellékelt kéziratot.
Nem tudom, illeszkedne-e a profiljukba...

U.i.: Én speciel beérném egy Aranytőr- vagy egy Edgar-díjjal.
De ha Gorcsev Ivánnak makaón sikerült Nobel-díjat nyernie...
Ja, és nem kötötték ki: irodalmi Nobel-díj a feltétel.
(Bocsánat, de ezt a poént nem tudtam kihagyni, ilyesformán
a melléklet akár hanyagolható semmiségnek is tekinhető! :-) )

Ezek után nem csoda, ha még mellékelni is elfelejtettem a kéziratot. Mikor meg csatoltam, visszakézből hárítottak.

És ami dühítő: A fél ország kiadói szerkesztőségei az én krimimet olvassák. És miután megtudják, ki a gyilkos,  már senki nem akarja kiadni… Viszont talán baromi jól szórakoztak - az én kontómra!

2010. november 13., szombat

Illúzió az...



No, szóval megváltoztatom a következő regényem címét. Mert muszájból: már kitalálták egy filmre. De valójában le sem merem írni, hogy mire: a szó, hogy „illúzió” benne lesz. Nem is értem azokat, akik elkezdenek valamit írni-forgatni anélkül, hogy címe lenne.

A cím rám legalábbis igencsak inspiráló hatással bír. Egy sort se tudnék írni a cím ismerete  nélkül.

Pillanatnyilag azonban az a nagy helyzet, hogy nem mindenki díjazza az Euro-krimi kikísérletezése körüli erőfeszítéseimet.

Maradjunk annyiban, hogy a mai Magyarország szociografikus háttere pillanatnyilag (?) nem kedvez az ötleteim megvalósításának, épp ezért kaphattam a következő (ürüggyel?) visszautasítást egy amúgy neves kiadótól:

„Köszönjük megkeresését, de kiadónk magyar szerzőktől csak olyan krimikkel foglalkozik, amelyek tematikájukban és szereplőikben is magyarok.”

Mindebből a következők vezethetők le:
1.)    Ha felvenném az ukrán-szlovák-román állampolgárságot, akkor foglalkoznának velem, bármekkora idióta kéziratot küldtem is be?
2.)    A kriminek bűntény a tematikája, és mellesleg, a helyszín rossz megválasztása önmagában hiteltelenítheti a „tematikát.” Ne akarjunk izraeli sertéshízlaldákról írni, mert esetleg pórul járunk.
3.)    Az illető kiadó „A belga” címmel megjelentetett egy novellát, melynek címszereplője maga Hercule Poirot. Ő mennyire magyar szereplő? A legkevésbé sem Poáró Herkulesnek neveztetik.
4.)    Illene elolvasni, miről van szó.

Fentiekhez képest felment az agyvizem, minek eredményeképp az alábbiakra ragadtattam magam:


„Remélem, maga is le tudja vezetni a honfoglaló hunokig a magyarságát.
Nekem éppenséggel tót nevem lett.
Az EURO-közösségig tartozástól szinte nyomonkövethetetlen bármi is.
Füllenthette volna: pocsék, de nem tette.
Ezt mindenképp méltányolom.
DE kegyetlenül és keményen megmondom:
Meg fogják még bánni.

És akkor előveszem a Maga e-mailjét.

Addig is írasson Kondorral történelmi krimiket... amit nyóc nyelvre fordítanak.”

Ezen riposzttal viszont nála vertem ki a biztosítékot: felhívott ugyanis a mobilomon.
Ez már a beismert bűntudattal vegyes mentegetőzés helye volt: irodalmi szerkesztők a legritkább esetben  alacsonyodnak odáig, hogy kezdő „írócskákat” hívogassanak vissza. Alattomban és hívószám-kijelzés nélkül.

„…. – Felháborító a maga stílusa!
-         Annak is szántam.
-         A stílus maga az ember!
-         Naja. Magára igaz is.”


Sajnálom, hogy közhelyt talált kifogásként. Stílusra stílust: pont ez a lényeg. Én tudok stílusról stílusra váltani is.

Amit elmondhatok: e körben:

Egy írónak
1.)    mindenkinek a szerepébe belé kell tudnia bújnia.
2.)    nincs látványtervező – ő van csak.
3.)    nincs díszlettervező – ő van csak.
4.)    nincs jelmeztervező – ő van csak.
5.)    nincs sminkes-fodrász-maszkmester – ő van csak.

De a fantázia határtalanul határos világa is a miénk!

2010. szeptember 14., kedd

ELKÉSZÜLT A MŰ!

Jelentem "alá'ssan" az utómunkálatokkal, "tokkal-vonóval-népi zenekarral"  együtt, de elkészült a mű.
Hát, nehéz szülés volt. Nagyon happy ending-et akartam eredetileg, de az túl erőltetett lett volna.
Úgyhogy marad a rideg valóság.

 Most aztán lehet drukkolni, hogy a kézirat értő és vállalkozó szellemű kiadóra leljen!

2010. június 9., szerda

FOLYTATÁS ÁLLÁSA

Hát az tudnivaló.
Miután élnem is kell(ene) az életem, (de nem tudom,)
az utolsó 25%-kal adós vagyok. Izgalmas lesz, mint egy pokoli utazás.
Kicsit féltem tőle, de a bátyám... hát igen, rávilágított:
vannak problematikus pontjaim és ő nem tud egy akár 75%
könyvet befejezni. Ráadásul helyettem... Még 25%-ilag sem.
Akinek kicsit segít:
Agatha Christie: Tíz kicsi néger, Ackroyd-gyilkosság, Függöny.
Minden benne lenne: de legfőképp az egymásnak feszülő két nő...
Ez csodás!
ÉN MINDENT TUDOK, de korántsem biztos: sorrendben!