A FOLYTATÁSRÓL

Ami a folytatást illeti… Hát, mit is mondhatnék? Lelőni, ugyebár, a poént nem ildomos. És az sem titok, mivel kikövetkeztethető: arról a folytatás önmagában nem szólhat hogy

a.) vagy megöli Judit Judy férjét,

b.) vagy nem öli meg.

Mert akkor tényleg a Patricia Highsmith-féle cselekménysémát másolnám.

Na, nem! Ez nekem túl szimpla lett volna – úgyhogy jó előre eldöntöttem magamban, a cselekmény olyan fordulatot vesz, mintha egy teljesen új regény kezdődne és ezúttal inkább az Agatha Christie-féle cselekményszövés irányába mozdulok el. Ez számos újabb szereplő bevonásával fog járni, tekintve, hogy Juditot egy sorozatgyilkosság első számú gyanúsítottjává akarják tenni…

És miért?? Miért nem elegendőek azok a bizonyítékok, amelyekkel már egyébként is rendőrkézre lehetne adni?

A válasz kissé bonyolult: számára most már nem egyszerűen egy gyilkosság elkövetéséről lesz szó, hanem egy olyan morális dilemmáról is, amelynek mikénti eldöntését a megbízó-felbujtó iszonyatos pszichikai terrorral próbálja majd befolyásolni.

A legvége annyira „ütős”, hogy egyszerűen nem bírtam magammal: előre vettem az „Epilógust”, amely megintcsak Máltán játszódik, azt írtam meg elsőnek.

Tekintve, hogy a második részhez olyan cselekményvázlatot sikerült kidolgoznom, amelytől túlzottan már nem térhetek el, tulajdonképpen olyan sorrendben írhatom meg az egyes részeket, amilyenben csak akarom, csak a végső összefésülésnél kell ügyelnem arra, ne legyenek ellentmondások.

Remélem, a megcélzott szintet sikerül tartanom, és hát ha már Patricia Higsmith-től vettem a mottót, akkor meg kellene próbálnom felzárkózni az Ő színvonalához. Ez meglehetősen nehéz. Őt ugyanis a bűnhöz vezető út lélektani oldala érdekelte minden művében, és emiatt ma már sokan inkább szépíróként tartják számon.

Tehát mindenkitől türelmet kérek, tudom, hogy rövidebb határidővel számoltam, de tavaly szeptemberben egy hónapot jóformán végigfeküdtem a műtétem miatt, októberben pedig még gép elé ülni is gondot okozott. Megpróbálom május végére összehozni…