Hát komolyan mondom, inkább írnék még öt regényt, mint hogy házaljak a könyvemmel. Egyfelől némiképp megalázó, hogy kuncsorogjon-kilincseljen az ember. Még ha többnyire e-mail-lel is. Főleg az én koromban. Másfelől, amikor szakértők beavattak a könyvkiadás kulisszatitkaiba, nos, az igazat megvallva az a sanda gyanúm, ami mindig is megvolt, teljesen beigazolódni látszik: iszonyatos mennyiségű túlkínálat van a krimi-piacon, és ha megnézzük egy könyv fogyasztói árának struktúráját, elképesztő arányokat vagy aránytalanságokat látunk.
Egyfelől azért hajtanak el a kiadók tehát, mert eleve nem mernek anyagi kockázatot vállalni, vagy egyenesen a magánkiadást várják el tőlem, és az még a szerencsésebbik eset, ha egyáltalán hajlandók megosztani az üzleti kockázatot.
A következő kiadói típusokkal volt szerencsém találkozni:
a.) a „celebkiadó”, aki csak biztos befutókkal foglalkozik. Tehát, ha nem vagy híres, de legalábbis hírhedt, akkor szóba sem állnak veled. Jellemzően bőszen kiírják a honlapjukra: kéziratokat nem fogadunk. Iszonyatos mennyiségű pénzük van marketingre.
b.) a „tutti-kiadó”, aki csak külföldön már bevált sikereket hajlandó kiadni, tehát ők sem fognak befogadni „alulról jövő kezdeményezéseket”. Elvileg ők sem tudnak megbukni.
c.) az „unfair módon indokló” kiadó, aki bele sem néz a kéziratodba, de ha még tetszene is neki a dolog, valamilyen ürüggyel például azért hajt el, mert a saját befutóinak nem akar belső konkurenciát.
d.) a „rejtőzködő kiadó”: nincs honlapja, elérhetősége, semmi. Hagyják őket békében…
e.) a kizárólag „saját művekre specializálódott kiadó”. Nehogymá’ a versenytársaknak teret engedjünk…
f.) a „fair módon indokló” kiadó, aki visszakézből közli, hogy egyszerűen nem meri bevállalni az ügyedet, még ha nem is pont ezekkel a szavakkal. Egyikük képviselője telefonon megmondta a frankót: a versenytársak a dömpinggel egyszerűen elcseszték a piacot, egyébként saját minőségi kiadványaik bontatlan csomagokban érkeznek vissza a boltokból. Namármost diplomás értelmiségiek sem olvasnak, úgyhogy a vidióták krimiügyben általában az ilyen-olyan ötvenperces helyszínelős sorozatokon elégülnek ki. Úgyhogy reklámfelületért cserébe szedjek össze szponzoroktól úgy 700 e forintot, és akkor 1000-1500 példányt meg lehetne célozni puhafedelesből. Őszinte volt. Baromira díjaztam. Valamennyire össze is haverkodtunk. Az ötletet nem is vetettem el, de… nem akarok lekötelezettje lenni senkinek. Épp eleget tapasztaltam a gazdasági szféra mindenható üzletembereitől; csaknem mindegyikük Nérónak képzelte magát egy mérlegbevallást követően.
g.) a „körülményeskedő kiadó”, akit első körben a szinopszis érdekelne. Ezügyben kínomban már-már röhögőgörcsöt kaptam, mert a Monty Python-féle „Nemzetközi Proust-összefoglaló verseny” mintájára két oldalon kellett előadnom, ki kicsoda, hol és kit és hogyan, milyen körülmények között öldököl meg, és miért, és már úgy éreztem, ezzel az erővel egy mexikói szappanopera rezüméjét is kidolgoztathatták volna velem. A tömörítés egyfelől odavezet, hogy az egész cselekmény szükségképpen hézagos lesz, amikor meg kicsit elidőznék valamin, akkor meg akkora kolosszális marhaságnak tűnik mindaz, amit leírtam, hogy elképedek… Második hete írom a másfeledik oldalt. Közben meg húzogatom ki a feleslegesnek vélt szavakat, mint Michelle Morgan a postán a táviratszövegből abban a bizonyos Vágyakozás c. filmben. Majd ha tetszik nekik, amit kiizzadtam, hát hajlandóak lesznek a papíralapú verzió elolvasására és két hónapon belüli visszajelzésre. „Ooooh, yeah” – mondaná erre a nagy Louis, mint a „Wonderful World” végén.
h.) van „a szolgáltató kiadó”, aki egyszerűen rádbízza, mit akarsz. Többféle lehetőséggel kínál meg és korrekt módon. Először is aszongya: „Na, öcsi, döntsd már el végre, mit akarsz!” Ha a legóvatosabb duhaj vagy, akkor a POD („print-on-demand”)-módszer-t választod: a könyv nyomdai előkészületeit neked kell előfinanszíroznod, esetemben cca 150 e Ft. És úgy marketingelsz, ahogy akarsz, ugyanis minden internetes megrendelőnek egyenként gyártják le az előre kifizetett egy vagy több darab példányt. Nincs kiadói rizikó, nincs remittenda, és az összes haszon a tiéd! Hahaha… Esetleg megtérül a befektetésem. De ez se semmi! Lehet persze mást igényelni, akár azt is, hogy a kiadó full-finanszírozza a kiadást, ezesetben viszont a nyakadba hullik az alulértékesítés összes ódiuma: 40-70%-os visszavásárlási kötelezettséggel! HOPPÁ! És mindezt megelőzi még egy olyan kérdőív, amelynek állítólagos célja, hogy elsősorban a könyvhöz való viszonyulásodat feltérképezze, miközben felér egy pszicho-teszttel keresztezett vagyonbevallással… Ugyanakkor még hálás is lehetek nekik: kiderül ugyanis, hogy ők nem nyúlják le első körben például a megfilmesítés jogát…
i.) Végül van „a gyanúsan szerzőbarát kiadó”. (Merthogy Virág elvtárs óta tudjuk: +az a gyanús, ami nem gyanús.”) Küldjünk kéziratot, várják tárt karokkal! És elkezdesz rettegni attól, hogy milyen „semmiségeket” kell majd mindezért „ellenszolgáltatnod?”
Úgyhogy elgondolkodtam, miért is nincsenek magyar szerzőknek magyar irodalmi ügynökei? Miért csak külföldiekkel foglalkoznak a magyar ügynökök? Talán mert a nyelvi elszigeteltség okán nem éri meg magyarokkal foglalkozniuk?
Bármilyen udvarias ugyanis az elutasítás, a hasbarúgás szintjén éli meg az ember. Ettől egy ügynök legalább megkímélhetne és még fizetnénk is neki…
Nem állom meg az újbóli kipletykálást, volt, aki csak „leendő Nobel-díjasok kéziratára vevő”:
Tisztelt Kiadó!
Szeretném figyelmükbe ajánlani a mellékelt kéziratot.
Nem tudom, illeszkedne-e a profiljukba...
U.i.: Én speciel beérném egy Aranytőr- vagy egy Edgar-díjjal.
De ha Gorcsev Ivánnak makaón sikerült Nobel-díjat nyernie...
Ja, és nem kötötték ki: irodalmi Nobel-díj a feltétel.
(Bocsánat, de ezt a poént nem tudtam kihagyni, ilyesformán
a melléklet akár hanyagolható semmiségnek is tekinhető! :-) )
Ezek után nem csoda, ha még mellékelni is elfelejtettem a kéziratot. Mikor meg csatoltam, visszakézből hárítottak.
És ami dühítő: A fél ország kiadói szerkesztőségei az én krimimet olvassák. És miután megtudják, ki a gyilkos, már senki nem akarja kiadni… Viszont talán baromi jól szórakoztak - az én kontómra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése