No, szóval megváltoztatom a következő regényem címét. Mert muszájból: már kitalálták egy filmre. De valójában le sem merem írni, hogy mire: a szó, hogy „illúzió” benne lesz. Nem is értem azokat, akik elkezdenek valamit írni-forgatni anélkül, hogy címe lenne.
A cím rám legalábbis igencsak inspiráló hatással bír. Egy sort se tudnék írni a cím ismerete nélkül.
Pillanatnyilag azonban az a nagy helyzet, hogy nem mindenki díjazza az Euro-krimi kikísérletezése körüli erőfeszítéseimet.
Maradjunk annyiban, hogy a mai Magyarország szociografikus háttere pillanatnyilag (?) nem kedvez az ötleteim megvalósításának, épp ezért kaphattam a következő (ürüggyel?) visszautasítást egy amúgy neves kiadótól:
„Köszönjük megkeresését, de kiadónk magyar szerzőktől csak olyan krimikkel foglalkozik, amelyek tematikájukban és szereplőikben is magyarok.”
Mindebből a következők vezethetők le:
1.) Ha felvenném az ukrán-szlovák-román állampolgárságot, akkor foglalkoznának velem, bármekkora idióta kéziratot küldtem is be?
2.) A kriminek bűntény a tematikája, és mellesleg, a helyszín rossz megválasztása önmagában hiteltelenítheti a „tematikát.” Ne akarjunk izraeli sertéshízlaldákról írni, mert esetleg pórul járunk.
3.) Az illető kiadó „A belga” címmel megjelentetett egy novellát, melynek címszereplője maga Hercule Poirot. Ő mennyire magyar szereplő? A legkevésbé sem Poáró Herkulesnek neveztetik.
4.) Illene elolvasni, miről van szó.
Fentiekhez képest felment az agyvizem, minek eredményeképp az alábbiakra ragadtattam magam:
„Remélem, maga is le tudja vezetni a honfoglaló hunokig a magyarságát.
Nekem éppenséggel tót nevem lett.
Az EURO-közösségig tartozástól szinte nyomonkövethetetlen bármi is.
Füllenthette volna: pocsék, de nem tette.
Ezt mindenképp méltányolom.
DE kegyetlenül és keményen megmondom:
Meg fogják még bánni.
És akkor előveszem a Maga e-mailjét.
Addig is írasson Kondorral történelmi krimiket... amit nyóc nyelvre fordítanak.”
Ezen riposzttal viszont nála vertem ki a biztosítékot: felhívott ugyanis a mobilomon.
Ez már a beismert bűntudattal vegyes mentegetőzés helye volt: irodalmi szerkesztők a legritkább esetben alacsonyodnak odáig, hogy kezdő „írócskákat” hívogassanak vissza. Alattomban és hívószám-kijelzés nélkül.
„…. – Felháborító a maga stílusa!
- Annak is szántam.
- A stílus maga az ember!
- Naja. Magára igaz is.”
Sajnálom, hogy közhelyt talált kifogásként. Stílusra stílust: pont ez a lényeg. Én tudok stílusról stílusra váltani is.
Amit elmondhatok: e körben:
Egy írónak
1.) mindenkinek a szerepébe belé kell tudnia bújnia.
2.) nincs látványtervező – ő van csak.
3.) nincs díszlettervező – ő van csak.
4.) nincs jelmeztervező – ő van csak.
5.) nincs sminkes-fodrász-maszkmester – ő van csak.
De a fantázia határtalanul határos világa is a miénk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése